Magyar állami ösztöndíj tájékoztató

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

A 2012/2013-as tanévtől a hallgatók önköltséges és állami (rész) ösztöndíjas finanszírozási formában folytathatnak tanulmányokat felsőoktatási képzésben.

Amíg az önköltséges képzés költségeit a hallgató viseli, addig a magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató képzésének jogszabályban meghatározott költségét, valamint a magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató képzési költségének felét pedig az állam, azzal a kikötéssel, hogy a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) meghatározott sajátos feltételek teljesítésére köteles.

Ugyanezen szabályok vonatkoznak az önköltséges képzésről állami ösztöndíjjal támogatott képzésre átsorolt, valamint a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre átvétel alapján hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatóra is.

Az állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételei, illetve a vonatkozó kötelezettségek természetesen csak azokra vonatkoznak, akik állami ösztöndíjjal támogatott képzésben folytatnak tanulmányokat, tehát a korábbi finanszírozási formában (államilag támogatott, költségtérítéses) folytatott tanulmányokat ezen feltételek nem érintik.

Amennyiben Ön állami ösztöndíjas finanszírozási formára nyert felvételt, a beiratkozáskor, a beiratkozási lapon nyilatkozik arról, hogy az ösztöndíjra vonatkozó feltételeket megismerte és elfogadta.

Amennyiben a felvételt nyert/átsorolt/átvett jelentkező a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeit nem vállalja, akkor önköltséges képzésben folytathatja, kezdheti meg a tanulmányait.

 

Az állami ösztöndíjas képzés feltételeiről bővebben az oktatas.hu oldalon olvashat. 

https://www.oktatas.hu/magyar-allami-osztondij/altalanos_tajekoztatok 

 

 

You shall not pass!