Családok ügyintézésének egyszerűsítésének jogszabályi változása
Hallgatói jogviszony igazolás helyett diákigazolvány
A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi XXVIII. törvény egyik lényeges változása, hogy a hatósági és egyéb ügyekben a tanköteles korú tanulóktól a tanulói jogviszony igazolása nem kérhető, a 16. életévüket betöltött tanulók, valamint hallgatók esetében a tanulói, hallgatói jogviszony érvényes diákigazolvánnyal vagy az azt helyettesítő OKTIG rendszerből kiállított QR kódos igazolással igazolható (az iskolalátogatási igazolás, a jogviszonyigazolás ezekben az ügyekben kivezetésre kerül).
Az egyes családtámogatási, szociális és egyéb ügyek intézése során mindig érdeklődjön az eljáró szervtől, hogy milyen igazolást kell benyújtani, és ennek megfelelően járjon el.
Amennyiben az ügyintézéshez érvényesített diákigazolványra lesz szüksége, és rendelkezik a korábbi félév még érvényes érvényesítő matricájával ellátott diákigazolvánnyal, ez minden bizonnyal használható lesz az ügyintézésben.
Amennyiben az előző félévről (pl. passzív félév miatt) nem rendelkezik érvényesítő matricával, keresse fel a diákigazolvány ügyintézéssel foglalkozó kari, egyetemi egységet, hogy diákigazolványát érvényesítse. Amennyiben nem rendelkezik diákigazolvánnyal, mielőbb igényelje meg a tanulmányi rendszerben, és kérjen QR kódos igazolást.
A jogviszony külföldön történő igazolásához továbbra is az intézményben kiállított jogviszonyigazolásra lesz szükség.
A továbbiakban nem csak az utazási és kereskedelmi kedvezményeket igénybe vevő hallgatóknak kell diákigazolványt igényelni, hanem minden olyan személynek, aki a mellékelt dokumentumban sorolt szolgáltatásokat igénybe kívánja venni.
A családok ügyintézésének egyszerűsítésben érintett törvények és kormányrendeletek kivonata
A családok ügyintézésének egyszerűsítésben érintett ügytípusok
Javasoljuk minden újonnan beiratkozó nappali tagozatos hallgatónak, hogy csináltasson diákigazolványt.
Felhívjuk minden diákigazolvánnyal rendelkező hallgató figyelmét, hogy figyeljen arra, hogy a diákigazolványa érvényes legyen (8 éven belül kiállított igazolvány, megfelelő érvényesítő matrica az igazolványon).
Ugrás a diákigazolvány igénylés leírására.
Kérdés esetén írjon a Központi Tanulmányi Iroda infokti@pte.hu email címére.
Központi Tanulmányi Iroda